Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
- 3515 Miskolc-Egyetemváros, Főépület
42. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
42. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
Két nap, száz kiállító, több ezer látogató
Negyvenkettedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legnagyobb ásványfesztiválját 2026. március 7–8. között. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 körüli és a látogatók 7-8 ezres létszáma jelzi, hanem az is, hogy a börzéket évenként más és más ismeretterjesztő rendezvények színesítik. A programok között vannak tematikus kiállítások, tudományos és népszerűsítő előadások, gyermekfoglalkozások, valamint az egyetem tanszéki kiállításai, amelyeket szakmai vezetéssel tekinthetnek meg az érdeklődők.
A kiállításról
A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál szervezőit a kezdetektől fogva az a cél vezérelte, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz, kőzetekhez, drágakövekhez és ősmaradványokhoz, megtalálja a maga érdeklődési körének megfelelő újdonságokat a kínálatban. A rendezvény, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira fókuszál, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és kelet-európai országokból érkező gyűjtők között.
Az év ásványa 2026: pirit
Az Év Ásványa címet 2026-ban a „bolondok aranyaként” is ismert pirit nyerte el. Vasból és kénből felépülő (vas-diszulfid), csillogó, fémes fényű, aranysárga színben pompázó jellegzetes kristályai méltán nyűgözik le az embereket évszázadok óta.
Formagazdagságuk szintén figyelemreméltó: kocka és oktaéder alakban egyaránt előfordulnak, de a „piritoéder” névre is hallgató, tizenkét ötszög alakú lapból álló pentagondodekaéderek igazi esztétikai csemegének számítanak.
A piritnek számos fontos geológiai és környezetföldtani vonatkozása van és az ipar számára is fontos ásvány, hiszen a kén fő forrása, a kénsavgyártás alapanyaga, egyes lelőhelyeken pedig az arany ércásványa is lehet. Az emberiség fejlődésének történetében azonban már sokkal korábban jelentős szerepet töltött be, hiszen az első, több százezer éves tűzgyújtó eszközök között is megtalálható.
Az év ősmaradványa 2026: nautilus
Az Év Ősmaradványa 2026-ban a Nautilus, egy olyan fejlábú tengeri puhatestű, amely körülbelül kétszáz millió éve él a világ tengereiben, ezért élő kövületként tartjuk számon. Dekoratív fosszilis maradványait már a földtörténeti múlt jura időszakától kezdve ismerjük.
Csigaházszerű, spirálisan felcsavarodott vázát kamrák tagolják. Ma is élő példányaik kecses vázukkal a földtörténeti múltba kínálnak ritka időutazást. Vízalatti manőverezésük Jules Vernét is megihlette, erről nevezte el Nemo kapitány tengeralattjáróját, de az első atommeghajtású tengeralattjáró nevében is visszaköszön a Nautilus.
kiállítások
Az Év ásványa 2026: pirit
Az ásványfesztiválon válogatás látható a Miskolci Egyetem Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet és a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből. A kiállítás a Magyarhoni Földtani Társulat programsorozatának része.
Az Év ősmaradványa 2026: Nautilus
Az ásványfesztiválon válogatás látható a Miskolci Egyetem Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet gyűjteményéből. A kiállítás a Magyarhoni Földtani Társulat programsorozatának része.
Magyarország ásványai
Magyarország ásványai – 60 év öröksége és 10 év új eredményei két jubileumi kötet tükrében címmel előadóülést tartanak a Herman Ottó Múzeum főépületében (Miskolc, Görgey u. 28.) 2026. március 6-án, pénteken 10 órától.
Térkép
Megközelítés: A személyautóval érkezők ingyenes, de korlátozott számú parkolóhelyet találhatnak az Egyetemvárosban. Akik a közösségi közlekedést választják, a 20-as, 29-es és 39-es autóbusszal juthatnak el a Miskolci Egyetemre.
Buszjáratok: Az ásványfesztivál ideje alatt az Egyetemváros végállomás érintésével közlekednek a 20-as városi autóbuszjáratok: március 7-én (szombaton) és 8-án (vasárnap) a Repülőtér / Bosch végállomásról 08:20 és 17:55 között, a Miskolctapolca végállomásról 08:45 és 17:50 között induló 20-as járatok a Tanulmányi épületek megállóhelyen és az Egyetemváros végállomáson állnak meg.
Utazástervezés a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. honlapján >>
Telefonra letölthető alkalmazás:
MVK menetrend Android >>
MVK menetrend IOS >>
TÉRKÉP:
Bejárat
Miskolci Egyetem
Parkoló
Büfé
Free Transport
Registration
Winner Awards
Medical Support
SPONSORS




TAKE PART
Meeting Point
27 Holmfield Ave, Hyde Park, MA, 02136
View on Map
Register
Hírek

SpotLight – „Ásványok titkos világa”
Védelmező kristályok… Összeegyeztethető a tudomány a misztikummal? Nem minden az, aminek látszik… Ásványnak számítanak-e a szintetikus módon előállított kövek? Az ásványok ára… Mi dönti el egy-egy kő értékét?

Ünneplünk: 40 éves a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
Jubileumhoz érkeztünk: negyvenedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. A kezdetektől az a cél vezérelt bennünket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz, kőzetekhez, drágakövekhez és ősmaradványokhoz – érdeklődők, gyűjtők, kereskedők, szakemberek –, megtalálják a maguk érdeklődési körének megfelelő újdonságokat a kínálatban.

Csúcsot döntött az érdeklődők száma a 2023-as miskolci ásványfesztiválon (videóval frissült)
A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválok történetében az egyik legsikeresebbek között jegyzik majd a 2023-ast. Minden korábbinál több, közel kilencezer fizető látogatót regisztráltak a múlt vasárnap zárult rendezvény napjaiban a Miskolci Egyetemen.

Irány a 39. miskolci ásványfesztivál: két nap, száznál több kiállító, sokezer ásvány
Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját a Miskolci Egyetemen rendezik meg évről-évre.
A XXXIX. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 7-8 ezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítanak.

Az év ősmaradványaként tér vissza 2023-ban a borostyán

Fókuszban az év ásványa, az antimonit
Az Év ásványának 2023-ban az antimonitot választották. Különleges, esztétikus darabjaival közelebbről is megismerkedhetnek a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon, március 11-12. között.

Flipbook programújság
Elkészült a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál Flipbook programújságja. Tekintse meg a részletes program leírást és az érdekes cikkeket az ásványokról.

XXXIX. Ásványfesztivál

Ásványok, ékkövek, ősmaradványok
A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon a Miskolci Egyetemen március 11-én és 12-én. Közel 100 kiállító, ismeretterjesztő előadások, gyermekprogramok.




