Skip to content

Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

Március

9-10.

40. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

40. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

Két nap, száz kiállító, több ezer látogató

Jubileumhoz érkeztünk: negyvenedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legnagyobb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 körüli és a látogatók 7–8 ezres létszáma jelzi, hanem az is, hogy a börzéket évenként más és más ismeretterjesztő rendezvények színesítik. Ezek között vannak tematikus kiállítások, tudományos és népszerűsítő előadások, de egész napos szakmai előadóülések is kapcsolódnak hozzá.

A kiállításról

A Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál szervezőit a kezdetektől fogva az a cél vezérelte, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz, kőzetekhez, drágakövekhez és ősmaradványokhoz, megtalálja a maga érdeklődési körének megfelelő újdonságokat a kínálatban. A jubileumi rendezvény, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira fókuszál, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és kelet-európai országokból érkező gyűjtők között.

0 +
látogató
Play Video
Play Video
0 +
kiállító
Az év ásványa 2024: korund

A korund (trigonális Al2O3) egyik legfigyelemre méltóbb fizikai sajátsága a keménysége. Az ásványtanban használatos keménységi skálán a gyémánt után következik, ebből adódóan a legnagyobb felhasználója a csiszoló- és fúróipar.

Színes, drágakő-minőségű példányai a drágakövek világának megbecsült képviselői. Kiemelkedik közülük a vörös rubin és a kék zafír.

A korund a magas hőmérsékleten képződött magmás és metamorf kőzetek, illetve ellenállóságánál fogva a törmelékes üledékes kőzetek ritkább alkotója. Ipari célokra napjainkban annyira keresett, hogy nagy mennyiségben, mesterségesen is előállítják.

Az év ősmaradványa 2024: gyapjas mamut

A gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) a jégkorszaki megafauna emblematikus állata volt. A valódi elefántfélék családjába tartozik, de külön fejlődési ágat képvisel. Mérete és testfelépítése is hasonlított az elefántokéhoz, de a hideg éghajlathoz alkalmazkodva sűrű gyapjas bunda fedte a testét. Sok redőből álló fogazatával kifejezetten a fűevésre specializálódott, bár fogyasztott egyéb növényeket is.

A legelső gyapjas mamutok 700-800 ezer éve fejlődtek ki Kelet-Szibériában, Európában 200-250 ezer éve jelentek meg. Többségük 11-15 ezer éve halt ki.

A mamutfogak a leggyakoribb jégkorszaki nagyemlős leletek közé tartoznak Magyarországon.

kiállítások

Az Év ásványa: korund

Válogatás a Miskolci Egyetem Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet és a Kőország Kft. (Budapest) gyűjteményéből. A kiállítás a Magyarhoni Földtani Társulat programsorozatának része.

Az Év ősmaradványa: gyapjas mamut

Válogatás a Miskolci Egyetem Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet gyűjteményéből. A kiállítás a Magyarhoni Földtani Társulat programsorozatának része.

40 év emlékeiből

Válogatás a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál elmúlt 40 évében megjelent emléklapokból, alkalmi bélyegzőkből, kiadványokból. Kiállítás a Herman Ottó Múzeum Ásványtára, valamint Lénárt László (Miskolc) gyűjteményéből.

Térkép

Megközelítés: A személyautóval érkezők ingyenes, de korlátozott számú parkolóhelyet találhatnak az Egyetemvárosban. Akik a közösségi közlekedést választják, a 20-as, 29-es és 39-es autóbusszal juthatnak el a Miskolci Egyetemre.

Buszjáratok: Az ásványfesztivál ideje alatt az Egyetemváros végállomás érintésével közlekednek a 20-as városi autóbuszjáratok: március 9-én (szombaton) és 10-én (vasárnap) a Repülőtér / Bosch végállomásról 07:20 és 17:55 között, a Miskolctapolca végállomásról 07:45 és 17:50 között induló 20-as járatok a Tanulmányi épületek megállóhelyen és az Egyetemváros végállomáson állnak meg 

Utazástervezés a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. honlapján >> 

Telefonra letölthető alkalmazás:
MVK menetrend Android >>
MVK menetrend IOS >>

TÉRKÉP:

Bejárat

Miskolci Egyetem

Parkoló

Büfé

Free Transport

Registration

Winner Awards

Medical Support

SPONSORS

TAKE PART

Meeting Point

27 Holmfield Ave, Hyde Park, MA, 02136

View on Map

Register

Hírek

Ünneplünk: 40 éves Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

Jubileumhoz érkeztünk: negyvenedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. A kezdetektől az a cél vezérelt bennünket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz, kőzetekhez, drágakövekhez
Read More
További hírek
Play Video